2018. február 15., csütörtök

KUSSOL, NEM DEMONSTRÁL.

Vágó István nemrég egy Facebook-kommentben a következő kultúrált, minden ízében européer vallomásra ragadtatta magát:

Ateistaként nem érdekel a zsidók és az I.ten (kiírva vagy kipontozva, nagy- vagy kisbetűvel, nekem édesmindegy) viszonya, nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük. És nem is akarok.


A szokatlanul nyílt közlés utóbb kiváltott némi felháborodást, úgyhogy Vágó úr sietve, érzékeny hangon jelezte az enyhülést kereső érdeklődők felé: nemcsak a kaftános-pajeszos-kalapos zsidókat (akiket változatlanul), de a burka alatt vagizó muszlim nőket, valamint a rózsafüzérrel janiskodó katolikusokat is "nehezen viseli", ezek ugyanis – és most jön a lényeg – mind-mind a "demonstratív vallásosság"  jelenségét képviselik. Ami ugyebár utálatos jelenség (Ist 20,8-12).

Azt ugyan nem tudtuk meg eme példátlan toleranciát sugárzó megnyilatkozásokból – jóllehet kulcskérdésről volna szó –, hogy ez a bizonyos "demonstratív vallásosság" egészen pontosan mit jelent az egykori kvízprofesszor szerint, elindulhatunk-e a hit sötét útján, ha levesszük a kalapot, szabad-e eztán keresztet vetnünk közterületen, ha nemcsak az Úr Jézus Krisztus, de a szintén igen jelentős Vágó István és az ő kedélyállapota is kedves nekünk – de kósza tippjeink azért lennének.

Úgy sejtjük, a túlzásoktól mentes, a hitét még véletlenül sem demonstráló, tehát igazán s mélyen vallásos ember mindenekelőtt szélsőbaloldali és ateista – ez, mondhatni, konstitutív vonása neki –, úgyhogy eleve nagyon magasról tojik a mindenféle egyházakra; haragszik a dölyfösen demonstráló (ti. a földből kilátszó típusú) templomokra is, a papokat és azok varázsigéit ("küldd el Szentlelkedet" stb.) egyenesen megveti. Néha kimegy a hátsókertbe, ott mélyen (de egyáltalán nem demonstratíve, hanem óvatosan, épp csak a bal orrlikán keresztül) belélegzi az Oxigént, elnézegeti a Vak Véletlen által felböffentett kamaszos tujákat, kócos kis fűcsomókat, picit maga sem tudja, mi van vele ekkor – meg kell hagyni, tényleg érdekes, mi mindenre képesek ezek a semmiből a semmin át a semmibe tartó egyenjogú testek, milyen gyönyörű is ez a csúnya, Totálisan Értelmetlenül Burjánzó Nagy Anyagmindenség, sem elaludni, sem ébren maradni nem lehet benne –, aztán felvilágosult agyvelejével azonosan visszatér a Demokratikus Koalícióba, s megszámolja, hány sorból áll a Szigeti veszedelem.

*

Természetesen nem Vágó István az egyetlen, aki – enyhén szólva cinikus módon – épp a radikális hit- és vallásellenesség jegyében szeretné újra meg újra elmagyarázni nekünk, miben áll az igazi hit és vallásosság. Többek közt az idegnyugtató hatásáról nevezetes Papp Réka Kinga és a gyermekien kreatív, festéktüsszentő Gulyás Marci is szívesen alkot ebben a műfajban – hogy az Erdő Péter bíboros úrnak szentírási idézetekkel telepakolt, hűllőházba illő pásztorlevelet író nagyfőnökről, Gyurcsány Ferencről már ne is beszéljünk (amúgy tényleg ne). Mi több, azt is pontosan tudjuk, hogy a megátalkodott egyházellenesség egy ideje már magában a katolikus egyházban is felütötte a fejét, s ha már ott van, hát nosza, "katolikus" blogot ír az LMP-nek, a HírTv-ben jópofizik (mert az jópofa), közös imával aláz szénné plébánosokat, színes lufikat ereget az Úrfelmutatás után beállt sűrű csendbe, "bolondmiséket" tart – és egy strukturálatlan, sőt szinte teljesen üres irgalmasságfogalomra támaszkodva szépen, lépésről-lépésre bontja lefelé az Irgalmasság Egyházát. Mindenesetre az ilyen vibrálóan agresszív, Vágó-féle, immár a látszatra sem különösebben adó stílus eleddig nem volt divatban.

Nem lenne túl jó jel, ha ez megváltozna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

2.

5. [Viszonylag nagy csalódás számomra Bödőcs Tibor KÖNYVE (ejtsd: bordeaux). Mondom ezt úgy, hogy véges-végig röhögtem, csakhogy ige...